2005-ben, miniszterelnökként, egy nap alatt elintéztem, hogy Magyarország 1 milliárd euróval több uniós pénzt kapjon
Orbán ezekben a napokban éppen ennyit veszít el.
Orbán ezekben a napokban éppen ennyit veszít el.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyarországnak még Brüsszelből is pecsétje van arról, hogy az igazságszolgáltatása teljesen független.
Innentől már csak egy nagy csokor feltétellel adnának pénzt, a brüsszeli lap szerint ellenállásnak nem lesz helye.
Határozott választ adott Ursula von der Leyennek a magyar miniszterelnök.
Jelentős összegnek örülhet a lengyel igazságügyi miniszter is, aki az utóbbi időben élen jár a jogállamiság lebontásában.
Erre a célra vonnák el Európa GDP-jének egy bizonyos százalékát, és úgy látják, nem is drága.
Örömködik a belga EP-képviselő.
Ordas, gusztustalan hazugság ez az egész, amelynek egy dologhoz van köze: ahhoz, hogy Magyarország az EU-ban egyedüliként nem hajlandó gyarmatként viselkedni. Kohán Mátyás írása.
Még mindig nem tudott belenyugodni a zöld politikus, hogy Magyarország megkapta egyharmadát annak, ami jár neki.
A német balliberális képviselő megosztotta az EP jogállamisági tárgyalócsoportjának elemzését is.
Netán tényleg nettó politikai zsarolás lenne az EU-s pénzek visszatartása, óh, fájdalom? Kohán Mátyás írása.
A kormány teljesítse a feltételeket, amik normál demokráciában maguktól értetődőek lennének.
A szövetségeseit is rendesen kiosztotta a DK elnöke.
Orbán nem hajlandó feladni az illiberális fasiszta rendszert, mert ez az ő életműve.